Tudjon meg többet rólunk

A JD Bau 2014 Kft 2014 decemberében alakult, melynek irányításáról azóta is Juhász Zoltán ügyvezető gondoskodik. Fő profilunk az alapításól kezdve magasépítési kivitelezés. Központunk a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsányban található.

Cégünk kezdetben a térség meghatározó építőipari cégeinek alvállalkozójaként tevékenykedett. 2016 júliustól fővállalkozó, illetve generálkivitelezőként végezzük szolgáltatásainkat. 2018 februártól Megrendelőink tervezői és szakértői szolgáltatásainkat is igénybe vehetik. 2019 első felétől tevékenységi körünk acélszerkezet gyártás, szerelés, továbbá a megépült használatban lévő acélszerkezetek helyszíni felületkezelése, felületképzésével bővül, köszönhetően a GINOP-2.1.8-17-2018-03327 azonosítószámú nyertes pályázatunknak.

Vállalkozásunk legfőbb értékei a dinamikus, irányított és folyamatos fejlődés mellett a képzett saját munkaerő, a projektek mögött álló magas színvonalú mérnöki munka, a folyamatosan növekvő gépesítettség és a széles eszközpark mellett munkatársainak mentalitása, minőségre való törekvése, mely valamennyi projektünket végig kíséri. A fentieken túl kiemelendő, hogy cégünk országosan végzi tevékenységét és nem orientálódik a regionalitás felé.

A JD Bau fennállása óta széleskörű referencia munkákkal rendelkezik, melynek nagy részét közintézmények, szociális és egészségügyi intézmények építése, felújítása jellemzi. Társaságunk többek között részt vett az ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Programban, mely nemzetközi projektben generálkivitelezőként és konzorcium vezetőként járult hozzá egy hatékony és biztonságos határ létrehozásához Magyarország és Ukrajna között.

Társaságunk 2020. júniusában „JD Bau 2014 Kft termelékenységének növelése és technológiai megújulása” elnevezéssel a GINOP-1.2.8-20 azonosítószámú pályázatot nyújtott be, melynek megvalósításával a meglévő eszköz parkot sikerült bővíteni egy mini kotró és egy kompakt rakodó munkagéppel.